facebook   Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
KezdőlapProgramjainkMegvalósult programok" ALKOTÓ KÉZ"- Képzőművészeti alkotótábor

Bejelentkezés

Zöld Élettér Egyesület

Online

Oldalainkat 53 vendég és 0 tag böngészi

" ALKOTÓ KÉZ"- Képzőművészeti alkotótábor

A Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége 2016-ban is megrendezte hagyományos balatoni táborát, melyet Balatonberénybe, az Erdei Iskola és Táborba szerveztek a szervezet munkatársai. Az „ALKOTÓ – KÉZ”- Képzőművészeti alkotótábor 2016. 06. 27-től 2016. 07. 03-ig tartott, ahova elsősorban hátrányos helyzetű roma és nem roma fiatalok utazhattak. A tábor célja a képzőművészeti foglalkozások mellett a gyermekek személyiségének a fejlesztése, és persze a pozitív élményekkel való gazdagítása volt. Horváth Zoltán a roma zenére és táncra fektette a hangsúlyt, ezzel is a roma hagyományok megőrzésére hívta fel a gyermekek figyelmét. Fehér Ildikó is a vendégelőadók között volt, aki népművészeti előadást tartott. Ferkovics József festőművész is a tábor lakóinak segítségére volt, bebizonyítva nekik azt, hogy a festészet is alkalmas az érzelmek kifejezésére. Vellák Sándor rendőr törzszászlós rendőrségi bemutatót tartott a fiataloknak, akik örömmel próbálták ki a hivatalos egyenruhákat, és kézbe vehették a fegyvereket is. A tábor nem csak a művészetek illetve a tehetséggondozásra volt alkalmas, hanem a tábor lakóiból csapatot, közösséget is kovácsolt.

 

Elérhetőségeink

  • +36 / 93 311 - 550
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 8800, Nagykanizsa Zrínyi u.42

08_tuv.jpg
06_fi.jpg
04_dan.jpg
03_eem.jpg
07_velux.jpg
01_okomenikus.jpg
05_autonomia.jpg
eet.jpg
02_ntp.jpg
plyzat.org logo.jpg