facebook   Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
KezdőlapHírek,,Az érem harmadik oldala"

Bejelentkezés

Zöld Élettér Egyesület

Online

Oldalainkat 11 vendég és 0 tag böngészi

,,Az érem harmadik oldala" Kiemelt

A DRVSZ olyan fotókiállítást kíván megvalósítani ,,Az érem harmadik oldala" címmel, mely a Magyarországon és a határokon túl élő amatőr és hivatásos fotósok alkotásaiból kerül összeállításra. A kiállításra pályaművekkel lehet jelentkezni, melyet szakértő zsűri bírál el. A kiállításra olyan fotókból kíván válogatni az egyesület, mely megmutatja egyrészről a gazdag, másrészről a szegény, nehéz körülmények között élő roma társadalom mai arcát. Olyan elkapott pillanatokat szeretnénk megmutatni a képeken keresztül, amelyek jól tükrözik a roma emberek sokszínű tehetségét, szorgalmát, a bennük élő szeretetet, kitartást és alázatot, a szegénységben és kilátástalanságban is megvalósuló életigenlést. A kiállítás példát kíván mutatni a roma/cigány és a nem roma közönségnek egyaránt, egy olyan harmadik utat mutat be, ami a roma közösségnek tehetetlenség érzetét és a nem roma közösségek felelősség áthárítását egyaránt felülírja.

 

Pályaművekkel szembeni követelmények:

Fekete-fehér vagy színes fotó digitális formában, minőségi elvárás az 5 megapixeles méret jpg formátumban.

A pályázat benyújtása:

A fényképeket juttassák el hozzánk a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre a mellékelt pályázati adatlappal együtt legkésőbb 2017. augusztus 31.-ig! A nevezési határidő LEJÁRT!

- A pályázati felhíváshoz kapcsolódó további kérdéseket is a fenti címen várjuk.

A pályázatok értékelése és díjazása:

A pályázatok értékelését a szakértő zsűri végzi.

Díjátadó helye, ideje: 

Hamarosan megadjuk a helyszínt és az időpontot!
- Díjazás: 1. 30.000 Ft, 2. 20.000 Ft, 3. 10.000 Ft pénzdíj

Egyéb feltételek:
A pályázati részvétel ingyenes. A legjobb képekből 2017. szeptember 8-22.-ig kiállítást szervezünk a Halis István Könyvtárban Nagykanizsán.. A pályázó a pályázati anyag elküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket és hozzájárul, hogy a szervezők kiállításokon, publikációkban, média-megjelenésekben a képeiket térítésmentesen felhasználják. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött képek elkészítésével, vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.

 

Elérhetőségeink

  • +36 / 93 311 - 550
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 8800, Nagykanizsa Zrínyi u.42

08_tuv.jpg
06_fi.jpg
04_dan.jpg
03_eem.jpg
07_velux.jpg
01_okomenikus.jpg
05_autonomia.jpg
eet.jpg
02_ntp.jpg
plyzat.org logo.jpg